HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós
2020. június 5.

Elkésett hívás – Poroszlai Csaba halálára

Néhány napja szóba hoztam a feleségemnek, hogy fel kellene hívni a Svédet, már régen nem hallottunk róla. Villámcsapásként érkezett a halálhíre. Tudtuk, hogy több betegséggel, műtéttel birkózott az utóbbi 20-30 évben, de többé-kevésbé mindig magához tért. A 60-as években került a bridzs vérkeringésébe, Puza Lászlóval együtt. Szinte állandóan együtt játszottak, ifjúsági bajnokságot nyertek abban a mezőnyben, ahol a későbbi szupernagymesterek is játszottak. Hamar az élvonalba kerültek, sokat játszottak a budapesti és vidéki versenyeken egyaránt. Poroszlai Csaba, becenevén a Svéd, és Puza László, a Spotc szimpatikus, jó megjelenésű fiatal pár volt, Csaba magas, szőke, olyan svéd típus, Laci pedig fekete, szintén magas, beceneve eredetét homály fedi. Sokan nem is tudták az igazi nevüket, mindenki a becenevet használta.

Nagyiván Gábor
2020. június 3.

MaradjOtthon Bajnokság 7. játékhét

Egy mérkőzés ugyan még hátra van, de a MaradjOtthon Bajnokság hetedik játékhetén a fontos dolgok már eldőltek. A főszakasz ötödik fordulójában az volt a tét, hogy mely csapatok kapnak lehetőséget a rájátszásra, ahol majd egyenes kieséssel folytatódik a küzdelem. A főszakasz jövő heti, hatodik játékhetén ugyanis az A-ligába már nem lehet feljutni, így a 12 állva maradt csapat számára „csak” a helyezési sorrend lesz a tét. Lazsálni persze nem lehet a következő héten sem, mert a három A-ligás csoport első és második helyezettje, valamint a két legjobb harmadik, azaz összesen csak nyolc csapat juthat a kieséses szakaszba. Az A-ligában maradt a Galim, a P-T, a GAMAX, a Palatinus, a Visoft és a Dömös és Expat, hozzájuk csatlakozott a B-ligából feljutó következő 6 egység: Last Minute, Libella, MEAFC, Balásy, Elastron és Expassz. A főszakasz 6. fordulójában a C-ligából még feljuthatnak a B-ligába a csoportelsők, ennek később a dán ültetés miatt lesz jelentősége.
Fazakas Gergely
2020. június 1.

A legösszeszokottabb magyar pár – MaradjOtthon Bajnokság 6. játékhét

Sebes Gábor segítségével találtam meg a 2004. március-áprilisi Bridzséletben Homonnay Géza tudósítását a legösszeszokottabb magyar párról. A Géza által megírt szellemes történet röviden: a döntő egyik partijában Kovács Misi 20 ponttal, osztóként passzolt, majd a balról érkező gyenge szan indulást két passz után, a sor végén megkontrázta. Vele szemben Dumbovich Miklósnak 3 pontja volt, kimenekült 2 káróba, majd hagyta Misit 2 szanban landolni. Amikor megkérdezték utána, hogy milyen írásra számított, amikor passzos partnere kontrázta a szant és hozzá mindössze 3 pontot hozott, kiderült, hogy ő nem is vette észre az első passzt, és pontosan olyan lapra számított, mint amit Misi hozott.
Konkoly Csaba
2020. június 1.

A Magyar Bridzs Szövetség gazdálkodásáról

A Magyar Bridzs Szövetség nonprofit szervezet, céljai között szerepel többek között a bridzs népszerűsítése és terjesztése, a hazai versenybridzs szervezése, irányítása, az utánpótlás biztosítása. Ezekhez a feladatokhoz elengedhetetlen az évről évre működőképes gazdálkodás, amely biztosítja a pénzügyi kereteket. Az alábbiakban erről szeretnék röviden beszámolni, ismertetőt adni a tagságnak, segítve a transzparenciát.

Nagyiván Gábor
2020. május 27.

MaradjOtthon Bajnokság 6. játékhét

Mindössze két mérkőzést nem játszottak le kedden a MaradjOtthon Bajnokság hatodik játékhetén a csapatok. A főszakasz negyedik fordulójában három nagyarányú győzelmével a Galim elhúzott az élbolytól, és úgy néz ki, hogy őket kell majd megverni, ha valamelyik csapat bajnok akar lenni, igaz, KO-szakaszban dől el a bajnokság. Az A-ligában nem történt meglepetés, az esélyes csapatok maradtak továbbra is a ligában, azaz a Galim mellett a Budaörs 17, a GAMAX, a Palatinus, a Visoft és a P-T várhatja a jövő héten a B-ligából feljutó következő 6 csapatot: FÉSZEK, Dunaújváros, DEAC, Sylvia, Kanizsa és Dömös és Expat (az összeállítások itt találhatók.)
Varga István
2020. május 21.

A jelzések hasznosságáról

A mai bridzsben az ellenjáték elképzelhetetlen a legkülönbözőbb jelzések nélkül. Az ellenjátékosok olyan információkkal is tudják segíteni egymást, amelyekről a korábbi évtizedek bridzsezői nem is álmodtak. Abban azonban mindenki egyetért, hogy nagyon vigyázni kell azzal, hogy mely lapunkat használjuk jelzésre. Vannak is forgalomban erre vonatkozó szlogenszerűségek, mint pl. „előbb buktassuk meg a felvételt, és utána jelezzük a lapszámot”.
Nagyiván Gábor
2020. május 20.

MaradjOtthon Bajnokság 5. játékhét

A MaradjOtthon Bajnokság ötödik hetén jól gazdálkodtak az idővel a csapatok, mert a verseny során első ízben már kedden sikerült lejátszani az összes mérkőzést. A főszakasz harmadik fordulója tehát zökkenőmentesen zajlott, ami annak is köszönhető, hogy a BBO ezúttal nem rakoncátlankodott sokat. A jó hír mellett az volt a rossz, hogy vasárnap az archívumból ideiglenesen törölték a régebbi adatokat, ezért egyelőre a „régiségekhez” nem lehet hozzáférni.
Gál Péter
2020. május 16.

Elhunyt Jeff Easterson

Jeff Easterson Washingtonban született 1937. október 5-én és a francia Perpignan városában távozott az élők sorából 2020. január 22.-én. Miután diplomázott, átköltözött Európába, itt kényelmesen megélt az örökségéből idejét Nyugat-Berlin, Palermo és Perpignan között megosztva.
Nagyiván Gábor
2020. május 14.

MaradjOtthon Bajnokság 4. játékhét

A MaradjOtthon Bajnokság negyedik hetén, azaz a főszakasz második fordulójában megmaradt az ültetési rendszer. Minden csoportban négy csapat játszik körmérkőzést, és az előző játéknapon szerzett győzelmi pontjaik 75 százalékával startolnak. Az A-liga 3 csoportjából kiesik a 3. és a 4. helyezett csapat, és a 6 B-ligás csoportgyőztes feljut az A-ligába. A 8 C-ligás csoportelső helyet cserél a B-liga utolsó helyezettjeivel és a két legrosszabb harmadikkal, de a C-ligából már nem lehet kiesni. Egyetlen csoport kivételével az összes mérkőzést lejátszották szerdáig a csapatok, így majdnem teljes képet tudunk adni a forduló eseményeiről.
Hodosi Péter
2020. május 11.

Az utánpótlás fejlesztés lehetőségei – az online oktatás

Az új MBSZ-elnökség legfontosabb céljainak egyike az utánpótlás tudatos és lendületes fejlesztése belépő korosztálytól függetlenül. Ez a törekvés általánosságban része annak az összetett feladatnak, hogy a bridzsnek mint szellemi sportnak és szabadidős tevékenységnek mind kulturálisan, mind a sport világában nagyobb, érdemeihez méltóbb ismertséget kell szereznünk. Hosszú távon kell gondolkodni és programalapú tevékenységet végezni, de túl sok időt már nem lehet tervezésre, mérlegelésre fordítani, mert egyre égetőbb a helyzet.